Cipősdoboz akció 2017.

dav

A Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Sztráda Rádió közös felhívására érkezett adományok átadása:

 

Cipősdobozok átadása…

Közzétette: Sztráda Rádió – 2017. december 19.

 

 

Interjú László Zoltánnal a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökével:

 

Cipősdobozok átadása után…

Közzétette: Sztráda Rádió – 2017. december 19.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség közleménye az eseménnyel kapcsolatban:

A karácsony az év végi ünnepek alkalmával különös figyelem irányul az elesettekre, a rossz körülmények között élőkre. Sajnos ma Magyarországon szomorú állapotok alakultak ki. Míg a kormány rendre azokat a kedvező adatokat emlegeti, hogy a bérkiáramlás növekedésének köszönhetően egyre több jövedelemből élhetnek a családok, addig valójában kétségbeejtően nagy társadalmi csoport él szinte teljesen reménytelen helyzetben. Ez a szám ráadásul szinte évről évre növekszik. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat éppen a napokban közölt egy borzasztóan lesújtó adatot, amely szerint a magyar társadalom 32 százaléka súlyos nélkülözésben él. Ami pedig ennél is szomorúbb, hogy ma a magyar társadalom 36 százaléka olyan háztartásban él, ahol az egy főre jutó jövedelem a létminimum alatt van. Egy klasszikus családban, ahol két aktív korú szülő és két gyermek lakik együtt a háztartás létminimumértéke ma nem sokkal 260 ezer forint alatt van. Vagyis egy főre kevesebb, mint 65 ezer forint jut. Hogy hova jutottunk két és fél évtized alatt? Sokra nem! A rendszerváltás idején a létminimum alatt élők aránya ugyanis 10 százalék körül mozgott. Az„eredményre” egy kormány sem lehet büszke. Mindez együtt járt azzal, hogy a kabinet a 2008-as gazdasági válságot követően éppen a szociális rendszerből vont el forrásokat. A Policy Agenda összesítése szerint 2008-ban még a GDP 7,1 százalékát költötte Magyarország – nyugellátások nélkül – szociális támogatásokra, addig tavaly az az arány már csak 5,9 százalék volt, bár összegszerűen ma ez több pénzt jelent, de a kormány társadalmi felelősség vállalása csökkent. Így ma a kiszolgáltatottak, talán még reménytelenebb helyzetben vannak, mint egy évtizeddel ezelőtt.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség ezért érezte kötelességének, hogy csatlakozzon a Cipősdoboz akcióhoz, s ajándékokhoz juttasson elesetteket és különösen nehéz körülmények között élő gyerekeket. Sajnos sok olyan gyermekek él az országban, akiknek esélyük sincs arra, hogy más módon kapjanak karácsonyi meglepetéscsomagot. Számukra a Cipősdoboz és hasonló akciók jelentik az egyetlen lehetőséget erre. A Vasasok számára azért is roppant fontos a hozzájárulás, mert a szervezet tagsága alapvetően nem a módosabb társadalmi rétegekből áll, ismerik a rossz anyagi körülmények között élők helyzetét és igyekeznek minden módon segíteni. A Cipősdoboz akció keretében több száz doboz ajándékcsomagot juttattak el – a Baptista Szeretetszolgálat segítségével – a rászorulóknak. Tisztségviselőink és tagjaink dobozoltak Mátészalkától Zalaegerszegig, Kecskeméttől Dunaújvárosig az ország számos pontján. A budapesti székházban is gyűjtöttük az ajándékokat, melyeket ma adtunk át a Cipősdoboz Tündérnek a Deák téri Cipősdoboz Várnál. Programunkhoz a Sztráda Rádió is csatlakozott. Ezúton szeretnénk megköszönni azoknak a munkahelyi szervezeteknek, tisztségviselőknek és tagjainknak, akik részt vettek az akcióban, és boldogabbá tették sok-sok gyermek és család ünnepét! Hajrá VASAS!

Együtt vagyunk JÓK!Együtt JÓK vagyunk!

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj