Te vajon jól használod a szemkörnyék ápolódat?

A szemkörnyék az egyik legérzékenyebb része arcunknak. Amellett, hogy ezen a területen borzasztóan vékony a bőr, szemünket gyakorlatilag egész nap mozgásban tartjuk, a szemkörnyék tehát csak igen keveset pihen. Nem véletlen, hogy itt jelennek meg először a mimikai ráncok!

A húszas éveid közepén, végén biztos neked is feltűnt, hogy egyre jobban kirajzolódnak a ráncaid szemeid körül. Természetesen ezzel az égvilágon semmi gond nincs, a kor előre haladtával ez óhatatlan. Éppen ezért már a húszas éveid közepétől érdemes különös figyelmet fordítanod erre a területre, hiszen a ráncok könnyen és gyorsan elmélyülhetnek. Rendszeres krémezéssel, masszírozással azonban lassíthatod a folyamatot, de nem mindegy hogyan csinálod!

 

Így használd helyesen a szemkörnyék ápolód!

  • Első lépésben alaposan tisztítsd meg az arcodat, maradéktalanul távolítsd el a sminkedet! Ez azért lényeges, mert a teljesen tiszta bőr sokkal hatékonyabban és könnyebben tudja beszívni azokat a tápanyagokat, amik a szemkörnyék ápolókban vannak. Emiatt ajánlatos ezeket a termékeket este, utolsó mozzanatként használni, illetve reggel, még sminkelés előtt, hogy a krém kifejthesse jótékony hatásait.
  • Jó, ha tudod, már vannak olyan termékek, amik kifejezetten a szemkörnyék problémákra lettek kifejlesztve (Fytofontana Stem Cells Eyedark, Eyecontour és Eyebag). Nyílván érdemes mást használnod a fekete, karikás szemekre, mint a puffadásra, ödémára hajlamosra, vagy éppen a legapróbb mimikai ráncokra!
  • A mennyiséget illetően lényeges, hogy egy kis borsónyi krémet tegyél csak az ujjadra. A cseppnyi adag tehát lényeges, nem csak a spórolás végett, hanem azért is, mert ha túl sokat használsz, könnyen belekenheted a szemeidbe, ami érthető módon irritációt válthat ki. Könnyen ellenőrizheted, elegendő-e a mennyiség: ha a teljes szemkörnyékedet bekented, és még maradt krém az ujjadon, akkor csökkentened kell az adagot.
  • A masszírozást először a szemzugnál kell kezdened. Szemed belső, orr melletti részét kend be először, majd haladj a külső szemzug felé. Végig kend be szemed alatt a bőrt, de legyél gyengéd és óvatos! Ezt a mozdulatot ismételd meg néhányszor. Ezután jöhet szemed felső része, amit sokan kihagynak, pedig a szemhéjak is éppúgy megereszkednek idővel. Itt szintén bentről kell indulnod, a szemöldököd alatti részt simítsd végig egészen szemed külső vonaláig!
  • Sokan nem tudják, de az sem mindegy, melyik ujjaddal viszed fel a szemkörnyék ápoló krémet. A gyűrűsujj erre a legalkalmasabb!
  • Harmadik és egyben utolsó lépés szemöldököd ápolása. Jó ötlet erre a területre is figyelmet fordítanod, ugyanis nagyban meghatározza arcod milyenségét szemöldököd formája, sűrűsége, és persze az itt található bőr feszessége. Gyengéden simítsd végig néhányszor belülről kifelé haladó mozdulatokkal!

A szemkörnyéki ráncok, karikák megjelenésének legfőbb okai:
1. Kialvatlanság, túl sok koffein
2. Öregedés
3. Kevés vízfogyasztás
4. Genetikai hajlam
5.  Helytelen étkezés, vitaminhiány

Táskás szemek

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..