Lezajlott a 3. Bánka-Rakaczki Emléktorna

Az Újpest 1885 Szurkolói Klub főszervezésében két fiatalon elhunyt sportoló emlékére rendezték meg az emléktornát. Az eseményen szinte minden NBI-ben szereplő futball csapat szurkolói részt vettek. Sőt, még az országhatárainkon túl élő magyar csapatok szurkolói is. Mindezek mellett az U10-es utánpótlások csapatai is egy minitornán vehettek részt. Mivel sok jelentkező volt a rendezők két helyszínen egyszerre kezdték meg a torna levezetését. Ercsiben a Baczakó Péter Sportcsarnokban és Százhalombattán a Városi Szabadidő Központban.

Az Ercsiben lezajlott megnyitón, a Zorica tánccsoport fellépésével örvendeztette meg a közönséget:

Az U10-es minitornába is bele tudtunk nézni, de sajnos minden helyszínre nem jutottunk el:

A megemlékezésen kívül olyan sportolók támogatása is célja volt a rendezőknek akiknek sport pályafutásuk betegség, baleset következtében veszélybe került. A megemlékezés így zajlott:

A 16 versengő csapat 4 csoportban indult. Az A csoport az Atomic Strike (Paks), az MTK Baráti Kör, a Mezőkövesd és a Vasas Szurkolók csapataiból, a B csoport a Szolnoki Olaj, a Pena Madridista Hungara, a Sepsi OSK Szurkolók, a Diósgyőr Szurkolók csapataiból, a C csoport az FTC Fanatics, a Haladás Szurkolói Kör, a Lokiblog és az Újpest 1885 Szurkolói Klub csapataiból, a D csoport pedig a Semleges Térfél, a Videoton, a Kispesti LTE és az AS Roma Club Ungheria csapataiból állt össze.

A csoportkörök és a minitorna lezajlása után az U10-es utánpótlás eredmény hirdetése következett, melynek nyertese az UTE lett, a második helyen a Százhalombatta csapatat, harmadik helyen az Ercsi Kinizsi csapata végzett. Alig maradt le a dobogóról a negyedik helyen végzett DVTK U10-es csapata.

A szurkolói csapatok a negyeddöntőből izgalmas mérkőzések után az elődöntőbe jutottak. Az egyik ágon az Újpest 1885 Szurkolói Klub és a Diósgyőr Szurkolók, a másik ágon a Videoton és a Sepsi OSK Szurkolók csapatai jutottak.

A döntő mérkőzés előtt az Emléktorna fénypontjaként Az Újpest Legendák és Barátok a DVTK Öregfiúk csapatával játszott gálamérkőzést, melyet a DVTK Öregfiúk csapata nyert. A csapatok öszeállítása:Zámbó Sándor, Juhász Péter, Rostás Sándor, Kisznyér Sándor, Urbán Flórián, Véber György, Tamási Zoltán, Koszta János, ifj. Bene Ferenc, ifj. Fekete László és Töröcsik Attila, valamint Kiser László, Földvári Tibor, Farkas János, Budai Tibor, Szlifka Miklós, Szűcs Lajos, Szalma Pál, Sivák Sándor és Tábori István.

A döntő mérkőzésen az Újpest 1885 Szurkolói Klub bizonyult a jobbnak, így a vándor kupát ők vihették haza. Az Emléktorna zárása egy családiasra sikerült eredményhirdetéssel zárult:

Aki esetleg a részletes eredményekre kíváncsi a rendezők jóvoltából az alábbi linken megtekintheti:

https://www.enjore.com/en/tournament/100003/3-banka-rakaczki-emlektorna/stream/

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj