Csütörtökön kezdődik az SZFE nemzetközi egyetemi művészeti fesztiválja

Budapest, 2018. január 28., vasárnap (MTI) – Csütörtökön kezdődik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) nemzetközi egyetemi művészeti fesztiválja, a FACT. A vasárnapig tartó, második alkalommal megvalósuló rendezvényen a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező Tanszéke is bemutatkozik.

Az idei szemle filmes és színházi kínálata sokkal színesebb, gazdagabb, mint a tavalyi: a fesztivál 4 napja alatt 8 színművészeti egyetem 16 produkciója látható, az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig az SZFE hallgatóinak díjnyertes dokumentumfilmjei és rövidfilmjei tekinthetők meg – közölték a szervezők az MTI-vel.
A FACT (Festival Arts Cinema Theatre) alatt tartják meg a magyar színművészeti egyetemek tanárainak konferenciáját a magyar nyelvű színészképzés jelenlegi helyzetéről, jövőjéről az újvidéki, kolozsvári, marosvásárhelyi, kaposvári és budapesti egyetemek oktatóinak részvételével.
A rendezvényre meghívást kaptak a müncheni, a prágai, a brnói, a bukaresti, a reykjavíki, a versciói és a kaposvári színművészeti egyetem produkciói. A rendezvénynek otthont adó SZFE négy előadást mutat be.
A fesztivál vendégei között van a svájci Accademia Teatro Dimitri, valamint a prágai DAMU alternatív tanszéke, amelyek egyaránt 3-3 produkcióval érkeznek, és az egyetem rektora, illetve látványtervezés-tanára bemutatja a náluk zajló képzés sajátos metodikáját.
A FACT alkalmából nyílik meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) és a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara látványtervezőinek díszlet-, illetve jelmezterv-kiállítása is.
A február 1-jén, csütörtökön a Színház- és Filmművészeti Egyetem Nádasdy-termében nyíló kiállításon az MKE Látványtervező Tanszék hallgatóinak féléves munkáiból készült válogatás tekinthető meg. Az alap- és mesterszakos hallgatók tervezési feladatai: makettek, látványtervek, storyboardok, jelmezkísérletek és jelmeztervek láthatók.
A fesztivál keretében workshopot és konferenciát is tartanak. A második FACT részletes programja a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján érhető el.

 

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj