Ács Antal edző Zárószavai – Spanyolországtól búcsúzva

Ács Antal a nevem, jelenleg Karancslapujtőn élek, ami Salgótarján közelében van, de igazán Nagykanizsai vagyok. Amikor a SENIOR OB volt én voltam a SALGÓ CSAPAT edzője akik életükben először lettek bajnokok ekkor. Utána pihenni szerettem volna, így nem folytattam tovább itt az edzősködést. Egy év után viszont megkeresett az SSC lány csapat, hogy vállaljam az felkészítésüket. Kértem egy kis időt, majd döntöttem és ingyen elvállaltam Őket, s így már 5 éve az edzőjük vagyok. A mérleg : a 29 OB mérkőzésen, 29 győzelem, ilyen ebben a csapatban még sosem volt.

Minden héten kedden vagy pénteken tartottunk edzést, utaztam oda vagy otthonról vagy a munkahelyemről, majd utaztam haza az edzés után és másnap mentem dolgozni. Ez így ment 5 éven keresztül. Viszont minden évben részt vettünk a DCL-en Essen, Graz, Huelva, Sevilla, Alcala de Hernares. Rengeteget fejlődtek a lányok.

A csapatról még annyi, hogy az 50%-ban vidéki mint én, vállalják az útiköltséget és az időt, mert nagyon szeretnek és akarnak edzeni és rendkívül szorgalmasak.

Most Spanyolországban jött el az idő, hogy elbúcsúzzam a lányoktól és az edzősködéstől. A lányok ugyan még mindig bíztak abban, hogy maradok, de én már eldöntöttem nehéz szívvel, de végérvényesen. S, hogy miért? A családom, a főállásom, az otthoni munkáim, a vállalt feladataim miatt ( 4 éve alapítottam a SALGÓTARJÁNI HALLÁSSÉRÜLTEK SPORTEGYESÜLETET, ahol én vagyok az elnök, 5 éve vagyok nyaralásszervező, valamint MHLSZ elnökségi tag is vagyok ), s így mindez már egy

 

kicsit sok nekem. Nagyon sajnálom a lányokat, nagyon aranyosak és szuper a “kis” csapat, de nekem az irányításuk időszaka ezennel sajnos lezárult.

Mindent nagyon köszönök a csapatnak!!!

 

Eine ausführliche anleitung zu hausarbeit schreiben lassen kosten bibliotheksnutzung und eine beschreibung der systematik finden sie hier.

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj