RÓMEÓ VÉRZIK LEGÚJABB VIDEOKLIPJE

Szuper hírekkel indul a tavasz a felvidéki rockbandának! A 2018-as év elejétől ugyanis újra négytagú a Rómeó Vérzik csapata.  A régóta trióban turnézó zenekarhoz egy fiatal gitáros, Kálmán Ákos csatlakozott, aki a mostani turnéban már az együttes oszlopos tagjaival együtt zúz majd a színpadon, országszerte.
Izgalmakból azonban sosem elég: a napokban megjelent a zenekar legújabb videoklipje is, amelyet az Örökké álom című dalra forgatottak a srácok. A videó alap tematikája a tűzoltók élete körül forog.

 “Ebben a moziban szerettük volna előtérbe helyezni a tűzoltók áldozatos munkáját, ebben pedig a somorjai tűzoltó barátaink voltak nagy segítségünkre. A klipet ugyanis a városi szertárban forgattuk. Nem akartunk semmilyen trendnek megfelelni, ezért is találtuk ki – Bíró Máté rendezővel közösen, hogy variáljuk az álló és mozgóképeket, ezzel egy különleges hangulatot kapott a kisfilm. Tetszik ez a kontraszt! A somorjai tűzoltók segítségét pedig még egyszer köszönjük, Ürge Lajos parancsnokot külön ki is emelném, aki valóban nagyon sokat segített a szervezésben!” – üzente Koppány.                   

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj