Elkészült az Okos Doboz új fejlesztése, az Adaptív Oktatási Rendszer

A leglátogatottabb hazai digitális oktatási program az Okos Doboz, melynek fejlesztői  új, a biológia és az egészségnevelés oktatásában hiánypótló Adaptív Digitális Tankönyvvel jelentek meg. Az ingyenesen elérhető digitális tananyag 4 hétig tartó, teszteléssel egybekötött nyereményjátékára 1000, 7-12 osztályos diák regisztrált. Ez alatt az időszak alatt a diákok tudásszintje jelentősen nőtt, és kiderült az is, hogy a fejlesztés módszertani újdonsága, a Digitális Tanár hatékonyabbá és eredményesebbé teszi a tanulást.  

 

Az Okos Doboz csapata által fejlesztett Adaptív Digitális Tankönyv tesztelésével egybekötött nyereményjáték 2018. március 18-án lezárult. A 4 hétig tartó nyereményjátékban közel 1000,  7-12 osztályos diák regisztrált az oldalon, akik közül több mint 500 diák eredményeit tudtuk figyelembe venni. A játékban résztvevő gyerekek között vásárlási utalványokat és fődíjként egy táblagépet sorsoltunk ki. Két aktív tanár is jutalomba részesült, mivel több mint 10 diákjuk teljesítette a tesztelési követelményeket.

A tesztelés során a felhasználókat két csoportra osztottuk. Az egyik csoport számára egy adaptív algoritmus, a Digitális Tanár osztott ki feladatokat, a másik csoport  önállóan választhatott a tartalmak között annak érdekében, hogy a kijelölt fejezeteket minél hatékonyabban megtanulják. Tudásszintjüket az adott témáról kérdőívvel mértük a játék elején és a végén. Az eredményekből kiderült, hogy míg a Digitális Tanárral tanulók tudásszintje 38,7 %-ról 58 %-ra, a kontroll csoporté 43,1 %-ról csupán 48,5 %-ra nőtt. A hatékonyságvizsgálat igazolta, sőt, meghaladta az előzetes várakozásokat: a mérések egyértelműen alátámasztják, hogy az általunk kifejlesztett adaptív oktató algoritmus, és a kapcsolódó keretrendszer használatával a diákok szignifikánsan hatékonyabban sajátítják el a számukra kijelölt tananyagot, mint az azonos befektetett munkával végzett, önálló tanulással.  A diákok válaszaiból képzett tetszési indexeket vizsgálva megfigyelhetjük, hogy szinte kivétel nélkül a Digitális Tanár által vezérelt felhasználók értékelték legmagasabbra a rendszert, míg az önállóan tanulók voltak a kevésbé elégedettek.

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj