Új szerepben tűnik fel Fenyő Iván

Harmadik alkalommal rendezik meg június 3-án a Nemzet Szépe szépségversenyt, amelynek zsűrijében idén mások mellett Fenyő Iván színművész, Orosz Barbara műsorvezető, és Bus István, a Playboy főszerkesztője is ott lesz.

2016 és 2017 után 2018-ban is meghirdették a Nemzet Szépe szépségversenyt, ahol a standard nemzetközi elvárások mellett más szempontokat is figyelembe vesznek a királynő kiválasztásában. Az előző évekhez hasonlóan idén is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a versenyzők olyan tudással, ismeretekkel és önérzettel rendelkezzenek, amelyek szorosan kötődnek nemzetiségünkhöz. A cél egy olyan királynő megkoronázása, aki példaként szolgál a fiatal generáció, a társadalom és az egész nemzet számára.

A királynő kiválasztásában idén a zsűriben mások mellett Fenyő Iván színművész, Orosz Barbara műsorvezető, és Bus István, a Playboy főszerkesztője is közreműködik majd. Már a műsorvezető személye is publikus: ő idén Kovács Áron lesz.

Fenyő Iván az elmúlt tíz évben nem volt zsűritag egyetlen szépségversenyen sem. A Nemzet Szépe felkérését azért vállalta el, mert jelenlegi információi alapján a szépségverseny gondolatisága egybevág az övével. 

“Tavaly a sajtóból követtem nyomon a Nemzet Szépét, egy televíziós interjúban láttam meg a győztest, Kis Gabriellát, aki nagyon szimpatikus lett nekem. Feltűnt, hogy egy ilyen szép lány milyen magasrendű értéket képvisel mint ápolónő, és hogy milyen mély érzésű, segítőkész. Túl azon, hogy ő is megszenvedte már amit meg kellett, mégis ember tudott maradni. Szépsége csak egy plusz volt. Megörültem, hogy idén felkértek zsűritagnak és ötömmel el is vállaltam, mert számomra is fontosak azok az értékek, amelyeket a verseny közvetít: a természetesség mellett a belső értékek is kiemelten fontosak” – mondta Fenyő Iván.

A színész annyira komolyan veszi a Nemzet Szépe zsűrizését, hogy nem csak a döntőn ismerkedik meg a lányokkal, hanem már a felkészítőtáborban is több napot eltölt majd velük.

“Kíváncsi vagyok, hogyan gondolkodnak a világról, milyen a viselkedésük, milyen emberek. A külső szépség egy dolog, de hogy milyen értékrendet képviselnek mint emberek, az számomra sokkal fontosabb. Jó emberismerőnek tartom magam, ezért is szeretném őket megfigyelni a táborban, egy közös interaktív beszélgetést is rendezünk majd. Kíváncsi vagyok az emberi oldalukra. Egy kifutón illegni-billegni egy számmal, egy dolog, de az már csak a hab a tortán. Én akkor tudok a szavazatommal autentikus lenni és értéket képviselni, ha megismerem a csapatot valamennyire. És bár biztos vagyok benne, hogy sok értékes és szép lány lesz lent, az én szívem már foglalt a számomra legszebb és legértékesebb nő számára” – tette hozzá Fenyő Iván.

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj