Erősen kezdett a Gender Racing Szlovákiában

Remek kezdést tudhat magáénak a Gender Racing Team a Slovakiaringen. A szombati versenynapon a csapat három pilótájából ketten dobogóra állhattak, Hefler Róbert a legmagasabb fokára. A győzelemmel Robi masszívan vezeti a bajnokságot, és jó úton halad a végső siker felé.

Hefler Róbert számára eddig az elvárásoknak megfelelően telik a szlovák versenyhétvége. A fiatal pilóta nem titkoltan győzelmi szándékkal érkezett, és eddig nem kellett csalódnia:

“Túl vagyunk az első versenyen, ami győzelmet hozott. A rajtom ezúttal kevésbé sikerült, de az első kanyarban jó pozíciót tudtam fogni, és képes voltam megtartani a vezető helyet. Innentől igyekeztem előnyt felépíteni, aztán a későbbiekben egy lassabb, de konzekvens tempóval biztonságosan beosztani és megtartani azt. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernünk a kategóriánkban, sőt, a magyar abszolút értékelés dobogójára is felállhattam. Most már talán kimondhatom: nagyon szeretném megnyerni a bajnokságot.” – összegzett Hefler Robi.

Stern Roland, a csapat és kategóriatárs nem zárt jó versenyt, ugyanis egy kisebb, de annál bosszantóbb baleset miatt két körrel a futam vége előtt kiszállni kényszerült:

“A rajt nem volt rossz, de Robi ellépett tőlünk. Néhány csata után sikerült fognom a pozícióm, és egy jelentősebb előnyt kiépítve már a kategória második helyén haladtam. Nem sokkal később hibáztam, a mögöttem haladó riválisom pedig egy merész féktávval megpróbált elém kerülni, és sajnos ütköztünk. Csupán az első szárny sínylette meg dolgot, így annyira nem vészes a dolog, csak kellemetlen, mivel ezáltal értékes pontokat veszítettem.” – zárta mondandóját az érthetően frusztrált pilóta.

Rónai Tamás stabil versenyt tudhat maga mögött, a rutinos bajnok ezúttal is minden tőle telhetőt kihozott a technikából:

“Izgalmas meneten vagyunk túl, a rajtnál nagyon elkaptam a fonalat. Az ötödik helyről hamar a másodikon találtam magam, és a következő körökben a gyorsabb Michelin gumis kategóriatárssal oda-vissza előzgettük egymást. Az utolsó körökre egy sokkal erősebb autóval megérkező ellenfelemmel is hasonlóan élvezeteset vívtam, szóval nagyon jól éreztem magam a kormány mögött. Végül a magyar abszolút második helyezést, és zóna harmadik helyet ért ez a küzdelem.” – mesélte élményeit Rónai Tamás.

Ma egy időmérővel és versennyel zárul a szlovák hétvége, a fiúk pedig hasonlóan sikeres napot teljesítenének.

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..