Közeledik Kecskés Bence szezonzáró versenye

Szép lassan vége a motoros, illetve a versenyszezonnak is. Kecskés Bence idei utolsó hétvégéjét Róma mellett, Vallelungában rendezik, ez egy CIV junior esemény, ami egyben az utolsó miniGP versenyt is jelenti, ezen vesz részt a magyar motoros.

Tavaly már versenyzett ezen a pályán, amely Piero Tartuffi –volt Formula 1-es pilóta- nevét viseli. A nyomvonal érdekességét a döntött kanyarokban adják, ami izgalmas és különleges helyszínné teszi a helyszínt.

Óriási csatákban a második helyet szerezte meg akkor. Idén úgy tűnik, teljes pályahosszon fognak zajlani a megmérettetések. Ez azt jelenti, hogy az 1,6 km-esl rövid nyomvonal helyett a hosszabb, 4,2 km-en fognak körözni a fiatalok. A táv ennek megfelelően csökken, így 6 kört fognak összesen teljesíteni. Bence a Hungaroringen is könnyedén megugrotta ezt a limitet, így ez nem okozhat neki nagyobb problémát.

A fiatal versenyző fizikai, mentális és pszichés felkészültsége most is kiváló, most már csak a technika megbízhatóságára és némi szerencsére van szükség. Hatalmas csata lesz a fiatalok közt. Az év végi értékelésbe beleszámít, így mindenki odateszi majd magát, és ahogy tudja a maximumot fogja nyújtani.

A verseny utáni héten Bence elkíséri a magyar utánpótlás két tagját és öccsét Kecskés Tamást egy edzőtáborba, amelyet az RXP Team Luca Pasini vezetésével tart azon a kispályán, ahol gyermekkorában Valentino Rossi is edzett.

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj