Az idény utolsó táncára készül a Gender Racing Team

Magyarország legnagyobb formaautós csapata vérmes reményekkel várhatja az Országos Bajnokság hétvégi záró fordulóját a Hungaroringen, hiszen Hefler Róbert harcban van a Renault kupa bajnoki címéért és még Rónai Tamásnak is megvan az esélye az abszolút sikerre.

Ez az a hétvége, ahol nagyon lehet nyerni, de ugyanúgy bukni is – három futamot rendeznek, az utolsó pedig különös jelentőséggel bír majd, hiszen azon dupla pontokat osztanak. Izgalom tehát lesz bőven, de nem csupán ezért érdemes kilátogatni: a versenyhétvége szokás szerint ingyenes, sőt 14 éves kor felett a boxutca és a rajtrács is kitétel nélkül látogatható.

Rónai Tamás már nagyon várja a végső összecsapást. A tehetséges pilóta hendikeppel indul, de a fentebb vázoltaknak betudhatóan még koránt sem lefutott a meccs. És még nem is beszéltünk arról, hogy ez egy technikai sport… Tamás rengeteg edzéssel, és pilóta-coach munkával felkészült a hétvégére, de tisztában van vele, hogy ponthátránya – és legfőbb ellenfele motorikus erőfölénye – miatt már nem csak a saját kezében van a döntés, de az utolsó leheletig harcolni fog, hiszen ez a Gender Racing Team-et mozgató legfőbb rugó.

Stern Roland az év végi második helyezésre hajt, és minden idegszálával igyekszik sikerre vinni ezt a hadjáratot. Az elmúlt hétvégén már a helyszínen tesztelt a csapat, de Rolandnak nem sikerült igazán jól a menet, ráadásul a napokban egy kisebb betegség is gyötörte, ami miatt nem tudott rendesen edzeni sem. Ennek ellenére bizakodóan várja a versenyeket, elmondása szerint számára a legfontosabb a csapattárs, Hefler Róbert végső sikere.

Hefler Robit már csupán egyetlen paraszthajszál választja el a bajnoki címről, de megdolgozott érte: újonc létére az egész szezon során lehengerlő teljesítményt nyújtott a fiatal versenyző.  Most sem akar mást, mint nyerni: nem fog számolgatni, nem nézi a tükröt, el akarja végezni a munkát, és magabiztosan megnyerni a bajnokságot. A héten Róbertet is egy bekapott nyavalya hátráltatta, de már jobban van, és nagyon várja a végső összecsapást. Annál is inkább, mert a múlt szombati tesztnél még soha nem érezte magát jobban az autóban. Nem rossz jel!

Ami a hazai/nemzetközi pályaversenyzést illeti, ez lesz az utolsó hétvége a Hungaroringen, így gyanítható, hogy szem és overáll nem marad majd szárazon. Mi ott leszünk. És ti?

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj