Kilencezer résztvevő a Sérült Gyermekek Napján

A Budapesti Állatkert komolyan veszi a társadalmi felelősségvállalást

A Budapesti Állatkertben több mint három évtizedes múltra tekint vissza a Sérült Gyermekek Napja, amelyet 33. alalommal tartottak meg az ÉFOÉSZ és az Állatkert közös szervezetében. A keddi rendezvényen a sokféle állat, növény és állatkerti élmény mellett rengeteg program várta a fogyatékossággal élő gyermekeket, fiatalokat.

Kedden tartották a Budapesti Állatkertben a 33. Sérült Gyermekek Napját, amelyen ezúttal is sok értelmi fogyatékossággal élő gyermek és fiatal vett részt. Délelőtt 11-ig hétezer, kora délutánig közel kilencezer résztvevő lépett be az Állatkertbe. A sokféle látnivaló, állat, növény és állatkerti élmény mellett számos egyéb program, pólófestés, buborék show, népi játszóház, valamint zenés programok, köztük a Zanzibár együttes koncertje tette teljessé ezt a különleges napot.

A rendezvényt hagyományosan minden év szeptemberében megtartják az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) és a Fővárosi Állat- és Növénykert közös szervezésében. Az első Sérült Gyermekek Napjára 1992-ben került sor, az idei csak azért nem lehetett a 34. alkalom, mert a koronavírus világjárvány miatt 2020 szeptemberében nem lehetett megtartani az eseményt.

A Fővárosi Állat- és Növénykert oktató, ismeretterjesztő, illetve természetvédelmi és tudományos tevékenysége mellett a társadalmi felelősségvállalás területén is igen tevékeny. Már az 1980-as években speciális zoopedagógiai foglalkozásokat indítottak látássérült gyermekek számára. 2005-ben kezdték el azoknak az állatokat, illetve az Állatkert műemlék épületeit ábrázoló kisplasztikáknak a kihelyezését, amelyek a művészi értékükön túl – Braille-írásos felirattal kiegészítve – a látássérültek ismeretszerzését is segítik. Az Állatkert az ÉFOÉSZ mellett együttműködik a fogyatékossággal élő emberekkel foglalkozó többi szervezettel is, kedvezményes belépést biztosítva e szervezetek tagságának. Több mint húsz éve minden nyáron megtartják az „Áloméj az Állatkertben” elnevezésű programot, amelynek során családtagjaikkal érkező krónikusan beteg gyermekeket hívnak meg egy különleges, a szokásos nyitvatartási idő utáni állatkerti programra.

A VAGYOK Alapítvány is azon dolgozik, hogy segítse a látássérült gyermekek, fiatalok sportolását.

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj