Júliusban Zártosztály: Megint a bakancsosokkal!

A tavalyi, nagysikerű két buli után júliusban megint lesz Zártosztály és bakancsos Edda tagok koncert. Megint csak Miskolc és Pest van a táncrendben, de akik igazán kedvelik az Edda első hét lemezének korszakait – a két gyémántlemezes időszak-, azok persze elutaznak valamelyik helyszínre, mint történt ez tavaly is. Mirkovics Gáborral, Zserbóval az idei koncertekről, műsorról, vendégekről és kicsit a tervekről is beszéltünk. A koncertek előtt már megjelenik az a digipack anyag, amely DVD-t és CD-t is tartalmaz, és a tavalyi barbás bulit lett rögzítve.

 

  • Tavaly nyáron interjúztunk a Zártosztállyal kapcsolatban, most júliusra kijön a DVD-CD a barbás buliról – némi csúszással.
  • Igen, nem csak DVD lesz, hanem hozzácsatolva CD is, digipack csomagolásban. Csillag Endre dolgozott a képi anyag vágásán, de mivel több munkája is volt folyamatosan, így év végére nem sikerült összerakni. Akkor az a döntés született, hogy így az idei koncertek előtt legyen a megjelenés! A hanganyagot a Denevér stúdióban Töfi keverte. Én már láttam-hallottam a komplett anyagot és mivel a kiadónknak, a Hammer Recordsnak is nagyon tetszett a felvétel, így az a döntés született, hogy a CD legyen dupla. Pont jól tagolható a két anyag, mivel az egyik a bakancsos Edda műsor a vendégekkel, a másik meg a ’85-87 közötti dalok. A napokban indul a reklámja is egyébként…
  • Nekem is volt alkalmam belenézni a DVD anyagába és Darázs Pistivel is beszéltem róla, ő azt mondta, volt jó néhány rész, ahol lúdbőrzött a produkciótól…
  • Ugyan ezt éreztem! Fölkavarja az érzelmeket, és nem azért dícsérem, mert mi játszunk vagy Talfiék, Zsöciék! Annyira hiteles a produkció, hogy szinte visszarepülünk az időben és a nyolcvanas években találjuk magunkat az Edda két legsikeresebb korszakában. Csillag Endre és Töfi is nagyon jó munkát végzett az anyagon, és a közönségünk is zseniálisan teljesít! Ha valaki nézi/hallgatja, akkor azt tapasztalja, hogy ez egy örömmel teli produkció, ahol mindenki jól érzi magát, mindenki odateszi szívét-lelkét és ez át is jön a felvételen! Vannak hibák a zenében, de ezt meghagytuk, nem akartuk kijavítani, mert ez így még élőbb, hitelesebb.
  • A tavalyi koncert után a közönség Facebook hozzászólásai is lényegében erről szóltak… Miben lesz más az idei két koncert?
  • Némileg más lesz a program, most nem lesz annyi vendégünk sem, mert Talfi csak jövőre tud majd megint hazajönni – de virtuálisan megjelenik kivetítőn, két számban! Zsöci, Tüsi, Buksi lesz, természetesen rajtunk kívül, mert én, Csillag, Donászy szintén eddások voltunk, valamint az elengedhetetlen Sipos Peti énekes poszton, illetve Lázár Zsiga. Teljesen más a kezdés, ezt már télen ki is próbáltuk bulikon, más dalok is bekerültek mindkét korszakból… Nem akarom lelőni az összes poént, el kell jönni Miskolcra július 19-én, egy hétre rá pedig Pesten a Barbában, július 26-án koncertezünk.
  • Én úgy láttam, hogy a tavaly nyári két koncert után Zsöcikét már minden bulira vittétek magatokkal…
  • Jól látod, mivel iszonyatos igény van a bakancsos dalokra és mi nem akarunk tribute zenekar lenni, így visszük Zsöcit, hogy abból a korszakból is legyen szerző-zenész a színpadon – gyakorlatilag ő már Zártosztály tag. Nagyon szeretnénk valahogy elérni, hogy egyszer Slamo is csatlakozzon hozzánk!
  • Június elején el is kezdtetek próbálni. Mi a tematika?
  • Májusra volt tervezve, hogy elkezdjük a próbákat, de megcsúsztunk, viszont az első próbán kiderült, hogy a dalok nagyobb része megy, működik. Persze a pár, újként beemelt szerzeményt össze kell próbálni, meg idén Donászy Tibi fog megint dobolni, illetve Zsigának most a Talfi szerepét is át kell vennie. Szóval azért van mit próbálni.
  • Donászy tavaly ősszel már visszakeveredett hozzátok…
  • Igen, nevezhetjük egy kisebb félreértésnek is a dolgot, mivel Tibi a Mobilmánia miatt a két tavaly nyári koncertet nem tudta bevállalni, helyette hívtuk Hirleman Bercit. Aztán Tibi a koncertek előtt kb. egy hónappal szólt, hogy mégis tudna jönni, de akkorra Berci megtanulta a dalokat, meg már javában próbáltunk is, így inkorrekt lett volna, ha visszamondjuk. Szegény Tipcsi így maradt le a DVD-ről! Berci viszont nagyon jó volt, de aztán neki is lettek más munkái…
  • Emlegetted Slamót, mik az elképzelések és mik a realitások?
  • Talfi 2019-ben megint itthon lesz, akkor megtoljuk ezt a lehetőséget és nagyon szeretnénk, ha Slamo legalább pár számra beszállna a bulikra! Az eddig bevált két nyári, felturbózott koncertet már egy esetleges országos turnéra bővítenénk, 8-10 állomással. Idén megint csak egy Miskolc és egy Pest lesz – hétköznap- ezzel a turbózott összetétellel. Van még persze más koncertünk is, de a bővített felállást a bakancsosokkal nehéz összehozni, ezért kell jó előre leszervezni a helyszínt és az időpontot. Sipos is nagyon elfoglalt a zenekaraival, főleg a Miriggyel.

A DVD megjelenése után bárki megnézheti majd, hogy mi volt tavaly, ezt tudjuk garantálni, bármilyen komolyabb helyszínen. Lehet, hogy jövőre is két buli lesz, de szeretnénk ezt a rövid turnét összehozni és Slamo, ha jönne, ő lenne a hab a tortán! Nem kell neki komplett bakancsos részt játszania, ha azt mondja, hogy csak pár számban vesz részt, mi már annak is örülnénk, nem beszélve a közönségről! Amit mi tavaly Miskolcon és Pesten kaptunk a közönségtől, az felejthetetlen! Szeretnénk, ha ő is átélhetné még ezt, hiszen az első három lemez meghatározó szerzője, figurája volt, és a dalai ma is élnek, kellenek a rajongóknak…

  • Beszéltünk már róla, meg felmerült már, de szerinted születik valaha Zártosztály dal?
  • Csillag megcsinálta a szólólemezét pár éve, arról néha játszunk egy-egy számot, de az Edda első hét lemezének repertoárja olyan erős, hogy azt nagyon sokféle összeállításban, válogatásban szerkesztve játszhatjuk, és erre van igény a közönség részéről. Nem tudni, egy új dalt hogy fogadnának. Feltételes dolgok vannak, mondjuk, ha Talfi hazajönne hosszabb időre, akkor talán volna lehetőség, hogy összeüljünk zenét írni. De mondom, a közönség ennek a hét lemeznek a dalait imádja, így van miből szemezgetnünk, mindig tudunk frissülni. Akár minden évben új műsorral tudnánk kiállni…
  • Tavaly volt huszonkét dal, idén mennyi lesz?
  • Mint mondtam, változtattunk a programon, ez is nagyon húzós műsor lesz, de mindent logikusan nem akarok elsütni. Bekerül a Lisztománia például, abban lesz hegedű is! Ha már Zsiga velünk játszik…

PAYA

Válaszolj