„Elbűvölő Sanghaj” Budapesten

„Elbűvölő Sanghaj” címmel egy izgalmas programsorozat érkezik Budapestre, melynek célja a két város, Sanghaj és Budapest kapcsolatának erősítése, a sanghaji kultúrájának bemutatása. A június 15-én nyíló és egy héten át nyitva tartó programnak az a Ybl Budai Kreatív Ház ad otthont.

Idén Sanghaj és Budapest barátságának 5. évfordulója egybe esik az „Egy Övezet, Egy Út”  kezdeményezés” elindításának ötödik évével. Ez alkalommal a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége vezetésével valamint a két városi önkormányzat és egyéb együttműködő partnerek összefogásával Budapesten megvalósított “Elbűvölő Sanghaj”című programsorozat keretében kerül megrendezésre az “Elbűvölő Sanghaj” fotó kiállítás, a “Sanghaj nappali” kulturális kiállítás, a “Sanghaji rímek” kiállítás és az “Örökség, Innováció, Jövő” kulturális-kreatív fórum is.

Az “Elbűvölő Sanghaj” fotókiállítás egy sanghaji utazásra invitálva a látogatókat. A fotográfus művészi látásmódján keresztül betekintést kapunk Sanghaj városának szépségeibe, a város fejlődésébe, kultúrájába. A 11 sanghaji kulturális-kreatív vállalkozó által összeállított „Sanghaji nappali” kulturális kiállítás a sanghajiak hétköznapi életét hivatott bemutatni, ahol megtekinthetjük a szellemi kulturális értékeket, mint például a kínai csomózást vagy bársonyhímzést. A program része továbbá a Sanghaj Képzőművészeti Akadémia, a Sanghaj Kínai Festészet Akadémia és a Sanghaj Művészek Szövetsége által kiválasztott 16 sanghaji stílusú festőnek „Sanghaji rímek” című kiállítása is. Az “Örökség, Innováció és Jövő” Kulturális Fórum pedig a szellemi kulturális értékek kiállítása és AR-rel (kiterjesztett valóság) működtetett interaktív programja. E rendezvény a Huangpu folyó mindkét oldalán elterülő, egyedülálló tájat mutatja be a látogatóknak, ahol fotós lencséjén és a festő ecsetén keresztül megtapasztalhatjuk Sanghaj báját.

„A közös jövőképek és ideálok összehozhatnak embereket akkor is, ha kilométerek ezrei választják el őket egymástól. Magyarország és Kína közti csereprogram napról-napra erősödik, a két ország barátsága folyamatosan mélyül. Reméljük az “Elbűvölő Sanghaj” rendezvénysorozat elhozza városunk üdvözletét és kellemes élményt jelent budapesti barátainknak, akiket szívesen látjuk vendégül Sanghajban is” – mondják a sanghaji szervezők.

A program támogatója a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége, főszervezői pedig Sanghaj Önkormányzat Információs Irodája  és Budapest Főváros Önkormányzata.

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj