Bob Marley idén lenne 73 éves. A hagyományos tisztelegő Ladánybene 27 koncert helyszíne most is az A38 hajó lesz!

“Igyekszünk frissen tartani a fülekben, szívekben, lelkekben Bob Marley zenéjét és üzenetét…”

Hagyományos februári Bob Marley Tribute koncertjét tartja a Ladánybene 27 zenekar.
Az est érdekessége ezúttal, hogy a MÜPÁban korábban megrendezett “Vintage Reggae” előadás klasszikus hangszereit (Hammond orgona, Clavinet, Wurlitzer…) ismét színpadra állítja a zenekar, kerülve minden szintetikust!

A koncerten megemlékezünk drága Fábián Juli barátunktól, aki sajnos már személyesen nem lehet velünk. 🙁

A Reggae Camp-ről és a tavalyi Spring Reggae Jam-ről (is) jól ismerhetitek a vajdasági Sin Seekas zenekart. Ők hevítik fel a hangulatot, majd az este folyamán énekesük, Sóti Juli a LB27 vendégeként is beszáll 1-2 dalra.

A Ladánybene 27 Marley produkció oszlopos tagja immár a csodálatos CéAnne, Magyarország első számú reggae dívája, Bratika (Hascu Bratosin) perkás és “jóttérzem” felelős és Mr. Roul No énekes, vokálos barátunk. 🙂

Vendégek:

CéAnne – ének

Mr.Roul NO “a portugál” – ének, vokál

Hascu Bratoshin (RO) – perka

Sóti Juli és a SIN SEEKAS zenekar (SRB)

Kapunyitás: 19 órakor

Koncertkezdés: 20 órakor

A koncertnek 22:30 vége!!

2017-ben új hagyományt indított a Ladánybene 27 zenekar. Az A38-on tartott Marley emlékkoncert korán kezdődik és végződik, ezért a bennünk maradó lendületet a Kuplungban vezethetjük le.

A MARLEY 73 after 23 órakor indul!

Zene:

Selecta ÁFONYA

Selecta RASTACSKO

MC BOTTAH B

Várunk Benneteket!

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj