Siófok 50 – Ahol Elizabeth Taylor és Richard Burton nyaralt

Siófok főteréről és a Petőfi sétányról ma már a pezsgő élet, a kimeríthetetlen szórakozási lehetőségek, a kiváló éttermek és a nyaralók színes forgataga jut eszükbe. Öt évtizeddel ezelőtt a város egészen más arcát mutatta, mint ma. Siófok idén ünnepli várossá avatásának 50 éves jubileumát.

1968. december 29-én, 50 évvel ezelőtt egy település nagy lépést tett az ország életében. Siófok, a Balaton legnagyobb települése hivatalosan is megkapta a városi rangot. „A két világháború pusztítása után az akkor már majd egy évszázada működő üdülőtelep, és az ott lakó generációk kemény munkáját jutalmazta ez a nap. Az 50-es évekre helyreállították a város ikonikus víztornyát, amely 1912-ben épült Gergely Jenő és Gut Árpád tervei alapján, valamint az elektromosságot is bevezették az aszófői áramfejlesztő üzemből. Lassacskán Siófok is fényes pont lett az égen, mikor egyenként felgyúltak a partmenti sétányokon a lámpák” – meséli Laki Judit a siófoki könyvtár igazgatója.

Az üdülőtelep fejlesztése egyre inkább a tömegek nyaraltatása felé tolódott, és a Balaton mindenki számára elérhető lett. Siófok volt az a hely, ahol minden korosztály, minden társadalmi réteg együtt pihent. Már két évvel korábban, 1966-ban megnyitott a tizenhárom emeletes Európa szálló, ahol a magyar nyaralókkal együtt pihent Elizabeth Taylor és akkori férje Richard Burton, vagy akár az iráni sah. Sokan emlékezhetnek is még az ekkortájt divatossá vált táboroztatás élményeire is, amire a mai idősebb korosztály leginkább jóleső nosztalgiával gondol vissza.

Siófok már 1968 előtt is legendás történetek születésének színhelye volt. Egyes épületek, amelyek hozzátartoznak Siófok kultúrtörténetéhez, ilyen volt az egykori Vitéz panzió, amelyet Karinthy Frigyes második otthonának is neveztek. Az írót kortársai, például Rejtő Jenő vagy Rippl-Rónai József is gyakran meglátogatta itt. Karinthy egy augusztusi napon ebben a házban halt meg, így a Vitéz panzió később Karinthy-villaként került be a helyi köznyelvbe. A legendás házat 2013-ban árverésre bocsájtották. Ám ha az 50 évvel ezelőtti városra tekintünk vissza, továbbra is rengeteg olyan épületet látnánk, ahova ma is betérhetnek a látogatók.  A Matróz, a Kálmán sétány, a Kertmozi mind a várossá nyilvánítás évtizedében, vagy az utána következő pár évben létesült. „Vannak olyan épületek is, amik ma már csak emlékként élnek, mint például az Orion bár. Természetesen azóta is folyamatosan fejlesztéseket és felújításokat élt meg a város, de azok a bizonyos pontok a mai gimnazistáknak, és a pihenni vágyó öregebb korosztálynak ugyanúgy közös pontot jelenthetnek” – mondja Laki Judit.  1968-ra Siófok elérte a 10.000 állandó lakost, ami a nyári időszakban sokszorosára duzzadhatott. Már ekkor is közkedvelt célpont volt a külföldiek körében a Balaton, de ezután megnyíltak a lehetőségek olyan kulturális és szórakoztató rendezvények szervezésére, amelyek jelentősen meghatározták a város arculatát a következő években. Így telt az 1968. év, amikor Siófoknak mind tömegközlekedésben, népességben, infrastruktúrában sikerült kielégítenie azon igényeket, hogy a kórház átadásával együtt ünnepélyesen is várossá avathassák.

https://www.maxima.hu/upload/images/37457/Fo-ter-1978..jpg

Siófok neve mára összeforrt a családi nyaralások, a jó vendéglők, a fürdőzés és kikapcsolódás, szórakozás élményével. Az ötven éves évfordulót a város egész éven át tartó, fantasztikus rendezvénysorozattal, koncertekkel, fesztiválokkal, valamint történeti és képzőművészeti kiállításokkal, vetélkedőkkel ünnepli. A húsvéti hosszú hétvégére például érdemes előre szállást foglalni, mert akkor rendezik a Húsvéti Nyuladalmat, megkezdődik a hajózási szezon a Balatonon, izgalmas programokkal, sétahajókkal, gyerekhajókkal várja Siófok a városba látogatókat három napon át. Siófok így a család minden tagjának és minden generációnak egész évben tartalmas kikapcsolódási lehetőséget kínál, ismét bizonyítva, hogy idén is „Itt kezdődik a Balaton”!

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*