Bogdán Árpád Genezis c. filmje a Berlinale világpreierje után, itthon április 12-től a mozikban.

Bogdán Árpád új filmje a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A Genezis történetének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek gyerekkora drasztikusan véget ér, amikor egy brutális támadásban elveszíti a családját. A munkájába temetkező sikeres ügyvédnő felettese nyomására elvállalja a rasszista gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét. A nyomozás során megismerkedik az ügyben tannúként résztvevő kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja. Egy titokzatos kamaszlány is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről.

A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg, útjaik sosem kereszteznék egymást, ám sorsuk mégis összefonódik ennek a tragikus bűnténynek az árnyékában.
A Genezis szereplői az egyetemes emberi értékek – az életbe vetett hit, a szolidaritás, a felelősség – mentén döntenek a sorsukról, így lehetőséget kapnak az újrakezdésre, egy új életre.
Bogdán Árpád számos színházi és filmes projektet követően Boldog új élet címűmozifilmjével debütált, melyet több díjjal, köztük a legjobb elsőfilm díjával jutalmazott a Magyar Filmszemle 2007-ben; a nemzetközi premier a Berlinalén volt, ahol a zsűri elismerő oklevéllel méltatta. A Boldog új élet beutazta a világot, és mind a kritikusok, mind a közönség körében hatalmas sikert aratott.
A Genezis a Mirage Film és a Focusfox koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával, producere Taschler Andrea és Ferenczy Gábor. A film forgatókönyvét Bogdán Árpád jegyzi, a fejlesztés a ScriptEast nemzetközi forgatókönyv-fejlesztő workshop és a Filmalap közreműködésével zajlott.
Az operatőr Dobos Tamás (Apaföld, Lágy eső), a zeneszerző Víg Mihály, Tarr Béla állandó alkotótársa, a vágó Politzer Péter (Before Dawn, Fehér tenyér) volt. A főszerepekben Cseh Anna Marie (Fiatalság, A fény ösvényei), valamint Csordás Milán és Illési Enikő Anna amatőr színészek láthatók.
A Genezis a HungariCom forgalmazásában lesz látható április 12-től országszerte a mozikban, a magyarországi díszbemutató áprilisban lesz a Titanic Filmfesztiválon.

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj