Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja

A munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapját először 1984. április 28-án a Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete tartotta meg, egy évvel később felkarolta a kezdeményezést a kanadai szakszervezeti szövetség is (Candian Labour Congress). A dátum arra utal, hogy 1914. április 28-án fogadták el Kanadában azt a munkahelyi balesetbiztosítási szabályozást, melynek nyomán az első kanadai munkavédelmi hivatalt létrehozták. 1991-ben a kanadai parlament törvénybe iktatta az emléknapot, Nemzeti Gyásznapnak nyilvánítva április 28-át (National Day of Mourning).

Az emléknap plakátja

1989-ben az USA-ban is hivatalos emléknappá nyilvánítják és világszerte egyre több helyen tartottak megemlékezéseket, munkavédelmi kampányokat e napon. Angliában 1992 óta emlékeznek meg a munkahelyi balesetben elhunytakról és megsérültekről. Itt használták először az emléknap mottóját: „Emlékezz a halottakra, harcolj az élőkért!” 1996 óta a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (International Trade Union Confederation – ITUC) is elismerte április 28-át mint nemzetközi emléknapot és évente egy-egy fontos munkavédelmi témára hívja fel a figyelmet az emléknapon (pl. azbeszt használatának betiltása világszerte).

A Munkavédelmi Képviselőkért Alapítvány a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségével együttmőködve a Vasas Szakszervezet székházában emlékezett a munkabalesetben megrokkant és elhunyt dolgozókra 2010. április 28-án. A megemlékezést – melyen közel 150 fő vett részt – Borhidi Gábor, az OÉT Munkavédelmi Bizottság Munkavállalói oldalának ügyvivője nyitotta meg.

 

Megemlékezés a Vasas Székházban

2010. szeptember 30-án ünnepélyesen felavatták a munkabalesetben elhunyt és megsérült munkavállalók magyarországi emlékművét. Az Európában egyedülálló alkotás a Csepel Művek Ipari Park II. kapujában (1221. Budapest, Dunalejáró út 13.) került elhelyezésre.

Az emlékmű megvalósítására az adott lehetőséget, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos
Szövetsége felkérésére a Szakszervezetek a Közösségi Kultúráért Alapítvány az ügy mellé állt
és adománygyűjtéssel biztosította a kivitelezést. Az alkotás Budahelyi Tibor szobrászművész és Kiss Attila okleveles építészmérnök műve.

Pataky Péter MSZOSZ elnök az avatáskor

Magyarországon 2012-ben nyilvánították hivatalosan emléknappá. Az emléknap célja, hogy felhívja a nyilvánosság és a dolgozók figyelmét a munkabiztonság, a munkahelyi balesetek megelőzésének fontosságára.

Az emlékmű Csepelen

Az 1299/2012. (VIII.13.) Korm. határozat alapján a Kormány április 28-át a munkabalesetben elhunyt, vagy megrokkant munkavállalók emléknapjává nyilvánította, és egyben felkérte a munkáltatókat és a munkavállalókat, hogy – a munkavégzés egészséget nem veszélyeztető és biztonságos feltételeinek megteremtéséhez fűződő össztársadalmi érdek hangsúlyozása mellett –, minden évben ezen a napon emlékezzenek meg a munkabalesetben elhunyt megrokkant munkavállalókról.

fotók: Wikipedia, Szoborlap.hu, Munkavédelmi Képviselőkért Alapítvány

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*