Magyar koprodukcióban készült animációs film bemutatója Cannes-ban

A magyar részvétellel készült Még egy nap élet (Another Day of Life) című animációs filmet az idei cannes-i filmfesztiválon, a különleges előadások szekcióban mutatják be május 11-én, pénteken.

A Még egy nap élet (Another Day of Life) Ryszard Kapuscinski lengyel író azonos című könyvén alapul, aki újságíróként a helyszínen élte át az angolai polgárháború 1975-ös kitörését. A 2002-ig tartó polgárháború a becslések szerint félmillió halálos áldozatot követelt.

A Még egy nap élet lengyel, spanyol, német, belga és magyar koprodukcióban jött létre, forgatott film és animációs technika ötvözésével. Magyar oldalról a budapesti Puppetworks animációs filmstúdió vett részt a film elkészítésében.

A Puppetworks-t Frantisek Ambrus formatervező alapította, aki korábban pozsonyi és budapesti grafikai tervező céget vezetett. A Puppetworks videójáték-grafikus stúdióként indult még 2009-ben. A játékosok a “Heroes of Might and Magic” játéktrailere és a “League of Legends” animációi kapcsán hallhattak már korábban az óbudai stúdióról. A csapat a magas színvonalú munkáknak köszönhetően egyre több filmes megkeresést is kapott. Szintén a játékosoknak csenghet ismerősen a 2016-ban bemutatott “Final Fantasy XV: Kingsglaive”, amiből több mint 10 perc a Puppetworks budapesti stúdiójában készült. Ez a film szakmailag hatalmas kihívás volt, nagyon magas minőségű, szinte fotorealisztikus animációs jeleneteket kellett megvalósítani rendkívül szűk határidővel.

A most Cannes-ban bemutatásra kerülő “Még egy nap élet” film a Puppetworks első koprodukciója. A filmben való részvételre az Oscar-jelölt lengyel Platige kérte fel a Puppetworks-t. A képregényszerű, minimalista, letisztult látványhoz realisztikus, élőfilmszerű animáció társul. Az animált és a forgatott jelenetek a filmben felváltva jelennek meg. Magyarországon készültek a filmhez a koncepciórajzok, a három dimenziós karakter modellek és az animáció jelentős része. A film a tervek szerint egy éven belül kerül a magyar mozikba.

A Puppetworks jelenleg a Momonga című egész estés animációs családi film előkészítésén dolgozik.

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj