Jelentős előrelépés az éghajlatért indított perben

Kilenc család indított pert az Európai Parlament, valamint az uniós tagállamok kormányait tömörítő Európai Tanács ellen amiatt, hogy az EU éghajlatvédelmi jogszabályai nem védik meg az emberi jogaikat. Keresetlevelüket az Európai Bizottság befogadta.

A francia, német, olasz, portugál, román, valamint Fidzsi-szigeteki és kenyai családok idén májusban perelték be az uniós intézményeket. A mai nappal pedig az Európai Unió Hivatalos Lapjában is megjelent, hogy a bíróság elindította az eljárást. Ez a per első, ám igen fontos lépése. Az Európai Parlamentnek és Tanácsnak két hónapon belül kell védőiratukat eljuttatniuk a bírósághoz. A bíróság döntésének különös időszerűséget ad, hogy Európa-szerte és a világ számos más táján százmilliók szenvednek a rendkívüli hőségtől. Az egyik felperes, a portugál Armando Carvalho, a hír hallatán kijelentette: „Tavaly a tűz elpusztította az erdeinket, amelyek a megélhetésünket biztosították. Már idén is sok ember veszítette el az életét és otthonát az éghajlatváltozás miatt. A per mindannyiunk jövőjéről szól, és a bíróság döntése egy lépéssel közelebb vihet a megoldáshoz.”

A pert indító családokat képviselő ügyvédek, Roda Verheyen, Prof. Gerd Winter and Hugo Leith szerint a per fordulópontot jelenthet. „Meggyőződésünk, hogy rendelkezésünkre áll az összes szükséges bizonyíték, hogy végigvigyük az alapvető emberi jogokért – az egészségért, az életért, a tulajdonért – indított perünket, és abban is biztosak vagyunk, hogy az Európai Unió az eddigieknél sokkal többet tudna tenni az éghajlat védelméért” – mondta Roda Verheyen.

„Szolidárisak vagyunk a pert indító családokkal. Tesszük ezt annál is inkább, mert a globális felmelegedés hatásait már mi, magyarok is a bőrünkön érezzük, és álláspontunk szerint a magyar kormánynak uniós szinten is van még mit tennie a szigorúbb éghajlatvédelmi szabályok elfogadásáért” – állapította meg Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

A pert folytató családokat civil szervezetek, tudósok és állampolgárok széles köre támogatja. Tevékenységüket az Európai Éghajlatvédelmi Szövetség (CAN Europe, amelynek a Levegő Munkacsoport is tagja) hangolja össze.

A perrel kapcsolatos további részletek itt olvashatók (angol nyelven): https://peoplesclimatecase.caneurope.org/

Az Európai Bíróság közleménye:
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/PDF/?uri=OJ:C:2018:285:FULL&from=EN
(34. oldal: Case T-330/18: Action brought on 23 May 2018 — Carvalho and Others v Parliament and Council)

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj