Gyorsasági bajnokság – a Gender Racing parádézott

A Brno Autodrom-on az időmérő edzésekkel tegnap kezdetét vette a Magyar Autós Gyorsasági Bajnokság és a Közép-Európai Zónakupa közös versenyhétvégéjének első éles napja. A Gender Racing Team nem hazudtolta meg önmagát, mindkét általuk képviselt kategóriában az első két hely valamelyikét gyűjtötték be.

Rónai Tamás remek napot zárt, ugyanis a csütörtöki szabadedzések után megérkezett egy várva várt alkatrész, amellyel jelentősen nőtt a versenyautó stabilitása és vezethetősége:

„Kormányrudat cseréltünk, megtaláltuk a megfelelő beállításokat, és a fékpróbáink is megoldódtak. A srácok rengeteget dolgoztak ezért, ezer hála és köszönet érte, hiszen hibátlan autóval tudtam kigurulni az időmérőre. Egyetlen mért kört tettem meg, ami remekül sikerült, de ha nincs a nagy forgalom, ez még jobb is lehettet volna. Képes voltam azonos erejű, ám a miénknél gyorsabb Michelin keveréken támadó autót is megelőzni a kvalifikáción, ami nagyon pozitív a számomra. A megspórolt gumielőnyt a versenyre tartalékoljuk, megpróbálunk vele okosan játszani. A magyar abszolút második helyéről rajtolok, ami összetettben a 13. helyet jelenti a népes, 33 fős mezőnyben. Szuperül érzem magam, extra motiváltan várom a versenyt!” – nyilatkozott elégedetten Rónai Tamás.

Hefler Róbert „elpusztíthatatlan”, az ifjú újabb sima pole pozícióval folytatta menetelését, és természetesen a versenyen is a győzelem a célja:

„Rögtön az első edzéstől kezdve nagyon élveztem a pályát, és a gép beállításaira is gyorsan ráéreztünk, hamar jó tempót tudtam menni. Az időmérő edzésre új szett gumikat raktunk fel, és a hosszú sárga zászlós fázis, valamint a nagy forgalom ellenére is sikerült egy olyan kört összehozni, ami a kategória elejére repített. Jól érzem magam, nagyon hajtok a futamgyőzelemre, igazából csak ez jár a fejemben” – mesélte röviden, ám annál velősebben élményeit a fiatal pilóta.

Stern Roland csütörtökön sokat szenvedett a beállításokkal, azonban a kvalifikációra sikerült előrébb lépnie, időben közelebb kerülni Róberthez. A versenyző így a második helyről kezdheti meg a mai futamot:

„Rengeteget gyorsultam a tegnapi edzésekhez képest, ez annak köszönhető, hogy gyakorlatilag teljesen újrahangoltuk az autóm. Az időmérő edzés második körében megfutottam azt kört, amellyel Róbert mögé bejöttem másodiknak. Csökkent a kettőnk közötti különbség, így motiváltan várom a versenyt, sokat jelent, hogy a Fit4Race egy szakembere is a helyszínen tartózkodik, és segít nekünk. Ami a mai versenyt illeti, most az első és legfontosabb a csapatérdek – az, hogy Hefler Robi megnyerje a bajnokságot. Nem adom ingyen a bőröm, remélem jókat csatázunk majd a pályán, ugyanakkor nem fogok belemenni kétes szituációkba sem.” – összegezte érzéseit Roland.

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj