Számadó Máté a Red Bull Rookies Cup válogatóján

Hatalmas lehetőség kapujában áll a fiatal motoros. Számadó Máté részt vehet az október 2-4 között Spanyolországban rendezendő Red Bull Rookies Cup válogatóján, ahol további száz versenytárssal kell majd farkasszemet néznie. Fiatalok szerte a világból, akik ugyanazzal a céllal érkeznek: bekerülni a legjobbak közé.

Ők ugyanis jövőre részt vehetnek abban az utánpótlásbajnokságban, ami a MotoGP-t (gyorsaságimotoros világbajnokság) szinte az összes európai helyszínére elkíséri betétsorozatként.
A szériában 13 év a minimum korhatár, ezt Máté nemrég töltötte be, ezzel ő lesz az egyik legfiatalabb a mezőnyben. A rendezők két csoportra osztják a jelentkezőket, majd a legjobb negyvenet ismét megversenyeztetik, és végül 8-15 motorost rostál ki a szakmai zsűri.
A bajnoki fordulókon mindenki egyforma, KTM RC250 motorral áll majd rajthoz, az októberi felmérésen pedig négyütemű, Pre Moto3-as technikákkal fognak körözni a versenyzők.

A Red Bull Rookies Cup egy óriási élmény, de legfőképpen páratlan lehetőség a fiatal motorosok számára, mert aki bejut a bajnokságba, az közvetlen a Moto3 kategória előtt mutathatja meg magát, ez egy nagyon fontos lépcsőfok az abszolút királykategória felé vezető úton.
Ennek megfelelően Máté tudatosan készül a spanyolországi viadalra, angol különórákra, kondicionáló edzésekre jár, és természetesen a jó formájának megőrzése érdekében gyakran motorozik is.

A fiatal pilótát több fronton is segítő Talmácsi Gábor minden téren érettnek tartja Számadó Mátét (és Oláh Barnabást) a kihívásra, és személyesen is elkíséri őket a spanyolországi válogató helyszínére, ahol mellettük lesz versenyzői, valamint mentori minősítésben is:
“Felkészültnek tartom a versenyzőinket arra, hogy tisztességgel helytálljanak és felvegyék a legjobbakkal a küzdelmet, én minden tőlem telhető segítséggel támogatni fogom őket. Ebben benne vannak a szakmai ismeretek, a nemzetközi kapcsolatok, és lelkileg is ott leszek nekik. A megmérettetés előtt sok közös edzésen fogunk együtt motorozni, és igyekszem őket felkészíteni minden téren, hogy a maximumot tudják nyújtani a spanyolországi Gudix pályán.” – összegzett a világbajnok mentor.
Máté egyre izgatottabb, mert tisztában van azzal, ez egy kiváló sansz arra, hogy felhívja magára a nemzetközi szakma figyelmét, illetve betekintést nyerjen a MotoGP kulisszái mögé.

Fotó: Kőházy Tamás / Erdélyi Károly

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj