Kecskés Bence pályacsúccsal melegített Misanóra

Az előttünk álló hétvégén tovább dübörög a CIV PreMoto3-as bajnokság. A mezőny ezúttal a olaszországi motorozás kultikus szentélyébe, Misanóba látogat, Kecskés Bence pedig a legutóbbi két remek hetedik helye után arra készül, hogy még jobban meglepje az érte szorítókat.

Bencét testvére, Kecskés Tamás is elkíséri, ugyanis a hétvége nem csupán a versenyzésről szól majd, bizonyos PR kötelezettségnek is eleget kell tennie a két pilótának. Az RXP – Simoncelli Squadra Corse Junior Team szakvezetése felettébb bizakodó a misanói versenyhétvége előtt, ami Kecskés Bence előző fordulókban mutatott teljesítménye alapján nem meglepetés.

Misano lényegében a csapat hazai versenye, ahol a stáb a szülőkkel karöltve kimondva arra kérte Bencét, lepje meg őket, természetesen a szó jó értelmében. A mezőny szoros, mindenki hozzászokott már a motorjához és felvette a maga tempóját – ebből a sorból talán csak Kecskés Bence lóg ki, természetesen pozitív értelemben.

A fiatal pilóta nagyon sokat dolgozik a jó eredményekért, és a kondíciója fejlesztéséért, így folyamatos felszálló ágban és fejlődésben van. Emellett minden lehetőséget megragad arra, hogy minél több időt töltsön a motorja nyergében. A misanói pálya a legtöbb bajnokságban szereplő aszfaltcsíkkal ellentétben nem ismeretlen számára: noha csupán csak esős tesztet és egy rövid felmenetelt tudhat maga mögött, az eddigi időeredményei igencsak bíztatóan alakultak.

A legutóbbi forduló óta Bence az Euróringen és a Hungaroringen is edzett, utóbbin ráadásul pályacsúcsot futott, tehát igencsak kirobbanó formában várja az olasz PreMoto3-as bajnokság Misanóban rendezett csúcsversenyét.

Aki szeretné élőben követni a fiatal magyar futamait, az friss információkért és az élő közvetítés linkjéért péntektől figyelje Kecskés Bence hivatalos Facebook oldalát.

 

Forrás: Tóth Krisztián / Háfra Zsolt – RXP – Sic58 Magyarország

Fotó: RXP Race for Passion

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*