„Laller” nem képes létezni motorozás nélkül

A váciak Dakaros közönségkedvence mindig nagy küzdő hírében állt, ha valakiről, akkor róla elmondható, hogy nem egy otthonülős fajta… Így Horváth Lajos „Laller” Szlovákia felé vette az irányt, ahol – sérülése ide vagy oda – újból motorra ül. Ráadásul ezúttal nem is kizárólag csak a versenyzés szeretete hajtja: a magyar terepralit igyekszik népszerűsíteni!

A rutinos magyar terepmotoros Losonc mellett, egy meghívásos versenyen vesz részt a hétvégén. A sportember nagy kedvvel beszélt az előtte álló napokról:

„Kisebb tévedéssel indult a túra, sikerült plusz kétszáz kilométert kocsikázni, de végül sikeresen megérkeztünk. A kis GPS hiba nem tett be a kedvünknek, jó kedélyben utaztunk, és most igazán jól érezzük magunkat! A szlovák endúrós barátaink invitálására érkeztünk ide, ezúton is köszönöm szépen a lehetőséget Bodor Róbert szervezőnek. Mindenki barátságos, a hangulat családias, úgy gondolom, igazán jó kis versenyek elé nézünk.

Ma délelőtt kezdünk, bemelegítésnek egy 7-8 kilométeres pályán kell majd teljesítenünk tíz kört. Az ebédszünet után visszatérünk, és egy páros versengés keretében újból megyünk 17-18 karikát. Ezt egy szlovák sráccal egy csapatban teljesítem majd, ami igazán érdekes kihívás lesz. A megmérettetés eleje tehát kicsit motokrosszos és endúrós, de a klasszikus tereprali sem maradhat ki természetesen, szombaton 200 km táv vár majd ránk, 20-30 kilométeres szelektív szakaszokkal.” – mesélt a rá váró kihívásról Horváth Lajos, aki egy másik érdekességről is beszámolt lapunknak. Küldetésének érzi, hogy a saját lehetőségeit minél jobban kihasználva építse a hazai terepsportágat:

„Fontos kiemelnem, hogy nem csupán a versenyzés miatt érkeztünk Losoncra: a magyar terepralit is szeretnénk képviselni és népszerűsíteni, egyfajta nagykövetként kampányolni a hazai versenyek mellett. Nem titkolt szándékunk, hogy minél több szlovák motorost csábítsunk el a mi futamainkra!” – zárt motiváltan a versenyző.

 

Forrás: Tóth Krisztián Márk / Laller Racing Dakar Team

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj