BUKTATÓ: A GÉPJÁRMŰ OKMÁNYOK LEJÁRATI MENTESSÉGE CSAK MAGÁNSZEMÉLYEKRE ÉRVÉNYES

Ha nagyon röviden kell megválaszolni a kérdést, akkor IGEN. A vészhelyzeti okmánylejárat mentessége csak magyar állampolgárokra vonatkozik, így a céges autók könnyedén bajba kerülhetnek.

A cégek, vállalatok, vállalkozások (így a hozzájuk bejegyzett és általuk üzemeltetett gépjárművek is) jogi személyeknek minősülnek, és NEM vonatkozik rájuk a kormányrendelet moratóriuma. Ezért a céges autóval közlekedők a vészhelyzet alatt lejáró okmányaikkal nem élvezik a magánszemélyeknek kijáró védettséget, ha pedig belefutnak egy (mostanság igencsak gyakori…) rendőri ellenőrzésbe, abból a nyilvánvaló kellemetlenség mellett komoly anyagi deficit is származhat.

Azonban a cégek mellett a magánszemélyek sincsenek teljes biztonságban, noha utóbbiaknál nem jár ezért „bünti”, de baleset okozása esetén a lejárt műszakival a biztosító nem fogja megtéríteni az okozott/elszenvedett károkat. De vannak még további negatív vetületei is a vészhelyzeti protokollnak

Talán mondanunk sem kell, hogy a vészhelyzet végeztével a vállalati és a magán ügyfelek egyaránt tömegesen rohamozzák majd meg a vizsgabázisokat, és ebben a csörtében bizony sokan ki fognak csúszni a 15 napos időkorlátból. Azonban létezik olyan cég, amely megelőzendő a várható őrületet és ezzel megkönnyítve ügyfelei életét, a vészhelyzet alatt is folyamatosan nyitva van, és várja a vizsgáztatásra váró autókat.

Teszi mindezt a legmagasabb fokú védelem és higiéniai intézkedések mellett. Minden járművet ingyenes ózonos klímatisztítással fertőtlenít, a munkatársai pedig kesztyűben és védőmaszkban végzik a teendőiket. Ha a járványveszélytől tartva nem akarsz kimozdulni, de szeretnéd levizsgáztatni/javíttatni a kocsid/céges flottád, természetesen arra is van megoldás, a hozom-viszem szolgáltatás. Az igényelt vizsgáztatás és/vagy javítás végeztével a belső tértől a slusszkulcsig lefertőtlenítve a legrövidebb időn belül visszaviszik azt a tulajdonosának, a felmerülő költségek pedig átutalással is kiegyenlíthetőek.

Bővebb INFORMÁCIÓ ITT.

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj