A tamási kétnapos enduróhétvége komoly kihívások elé állította a Laller Racing versenyzőit. Miközben a csapat több tagja is eredményesen teljesített a rendkívül technikás pályán, Torma Luca számára a hétvége sajnos elsősorban a technikai problémákról és a balszerencsés eseményekről marad emlékezetes.
A verseny már a rajtnál váratlan fordulatot vett. A motor közvetlenül a start előtt meghibásodott, ezért gyors gyertyacserére volt szükség.
– Már a rajtzónában azzal kezdtük a napot, hogy gyertyát kellett cserélni. Sikerült ugyan elindulni, de a motor végig furcsán viselkedett, nem ment úgy, ahogy kellett volna – idézte fel Luca.
A problémák azonban ezzel még korántsem értek véget. Az első etap során a motor többször is lefulladt, majd egy akadály leküzdése után végleg megállt. A versenyző egy nehezen megközelíthető, egynyomos erdei szakaszon rekedt, telefon nélkül, segítségre várva.
– Először azt hittem, sikerül újraindítani, de hiába próbálkoztam. Ott maradtam teljesen egyedül az erdőben, és csak remélni tudtam, hogy valaki hamarosan megtalál.
A csapattársak és a szervezők értesítése után hosszú percek teltek el, mire segítség érkezett. A várakozás közben újabb balszerencsés pillanat következett: a letámasztott motor egy mocsaras árokba borult, ahonnan önerőből már lehetetlen volt kiszabadítani.
Végül a pályán szolgálatot teljesítő segítő motorosok érkeztek elsőként a helyszínre.
– Nyolcan dolgoztak azon, hogy kihúzzák a motort a sárból. Nagyon hálás vagyok nekik, mert nélkülük biztosan nem tudtam volna továbbmenni – mondta Luca.
A depóba visszatérve a csapat tagjai és több versenytárs is azonnal a motor javításán kezdett dolgozni. Hosszú órákon keresztül keresték a hiba okát, amely végül valószínűleg egy érintkezési problémára vezethető vissza. Bár a gépet sikerült működőképessé tenni, a második napra sem volt tökéletes az állapota.
Luca ennek ellenére újra rajthoz állt.
A második versenynap biztatóan indult, azonban a nagy meleg és a rendkívül technikás pálya ismét komoly terhelést jelentett. A második kör során egy esés következtében megsérült a térde.
– Annyira fájt a térdem, hogy már a motor oldalához sem tudtam rendesen odaszorítani a lábam. Úgy éreztem, nem lenne felelős döntés tovább erőltetni a versenyt.
A futam feladásáról végül a saját biztonsága érdekében döntött. Az orvosi vizsgálat szerint szerencsére nem történt súlyos sérülés, de a lágyrész-sérülés miatt a további motorozás már túl nagy kockázatot jelentett volna.
A nehézségek ellenére a Laller Racing számára akadtak örömteli pillanatok is. Kovács Erik remek teljesítményt nyújtva a harmadik helyen zárta a hétvégét, míg Szabolcs a negyedik helyet szerezte meg saját kategóriájában.

Sajnos Tisza Olivér sem úszta meg sérülés nélkül a versenyt. Egy komoly bukás során megsérült a csuklója és a feje is, ezért a második versenynapon már nem tudott rajthoz állni.
Bár a tamási hétvége számos nehézséget tartogatott, ismét bebizonyosodott, hogy a Laller Racing igazi csapatként működik. A technikai hibák, a sérülések és a balszerencsés események ellenére mindenki igyekezett segíteni a másikat, miközben a sikeres szereplések is megmutatták, hogy a befektetett munka továbbra is meghozza az eredményét.
A csapat számára a következő hetek már a regenerációról és a felkészülésről szóltak, hogy a szezon következő állomásán ismét teljes erőbedobással állhassanak rajthoz.

Légy te az első hozzászóló