AMTS-EN JÁRTAK A SZURKOLÓK A BIG SMOKE TEAM MEGHÍVÁSÁRA.

A Szurkolók az állatkínzás ellen csapata az Tuning Show „D” pavilonjában mutatja meg magát a Big Smoke Team jóvoltából.

A kiállításon a szurkolókkal nem csak találkozhat a látogató, de megvásárolhatja a logójukkal ellátott támogatói ruházatokat is, ezzel segítve munkájukat.

Sári Gábor a Big Smoke Team oszlopos tagja elmondta, amellett, hogy autó őrültek a csapat tagjai, imádják az állatokat, ezért döntöttek úgy, hogy valamilyen formában segíteni szeretnék a Szurkolók az állatkínzás ellen csapatát.

Mivel ez nem egy szövetség vagy egyesület, csak összeállt egy pár srác, akik imádják az autókat „bütykölni”, ezért úgy döntöttek, azzal tudnának segíteni a szurkolóknak, hogy a nehezen megszerzett standjukból az AMTS-en adnak egy részt, hogy az idelátogatók is megismerkedhessenek a szurkolók munkájával.

Köszönet az AMTS szervezőinek is, hogy nem gördítettek akadályt eme nemes tett elé.

A csapat a kiállításra vitt autóikra is feltette a szurkolók logóját, sőt két molinót is készítettek, amit a kiállítás után a szurkolóknak adnak.

Kapin Ricsi a szurkolóktól  vár mindenkit, aki velük és ezekkel a csodás autókkal egy közös fotó erejéig össze akar állni és, ha már ott van, egy póló vagy más kiegészítő vásárlásával segíteni szeretné munkájukat.

A Big Smoke Team és a Szurkolók az állatkínzás ellen közös standját a „D” pavilonban találhatja meg a látogató.

Legközelebb a Védőháló2018 kiállításon találkozhattok a szurkolókkal.

 

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj