„Az ember csak azt tudja igazán átadni, ami a szívében lakozik”

Peter Fitoram David Arts Alkotói Nívódíjas festőművész, 1956. november 23-án a fővárosban jött a világra. Eddigi hatvankét életévéből huszonnégy éve foglalkozik képzőművészettel. Szárnypróbálgatásai óta lázasan keresi, kutatja a kizárólag rájellemző képi világot, – mind technikai szempontból, mind témaválasztásban. Törekszik arra, hogy munkáival érzéseket fejezzen ki, a világról alkotott gondolatait, s nem utolsó sorban hitét. Úgy érzi, hogy ebben a féktelen, számító világban nem érvényesül szinte semmi más csak a profit, talán ezért is díszítik a Galéria falait nem szokványos motivációorientált alkotásai. Aki elidőz a művészi alkotások előtt, örömet, harmóniát, békességet és szeretetet fog érezni, mert Peter Fitoram művei bizony mindezt sorra sugallják, az emberi szív pedig elsősorban ezekre szomjas. „Ezek a céljaim, amik nem is kevesek!” – idézet az alkotó hitvallásából.

Peter Fitoram festőművész szerény, visszahúzódó, csendes természetű ember. Ő még azok közül való, aki szeret olvasni, főleg regényeket. A művészetek iránti érdeklődése gyerekkorától jelen van. Elmondása szerint érzékeny kissrác volt, ugyanakkor fogékony a szépre és a jóra. Nagy szerelme a komolyzene, mely vonzalom a mai napig tart. Úgy érzi, hogy ebben a jelentőségteljes és nemes műfajban érzelmeket élhet át, amit a hétköznapi életben szinte soha.

Tizennégy éves korában a fotózás volt a hobbija – főleg emberi sorsok foglalkoztatták. Voltaképpen a portréfotózás közben fogant meg benne a gondolat: mi lenne, ha festené a hátteret. Miközben pedig variálta a színeket, eközben jött rá, hogy érdekes képeket, mi több, önálló alkotások születtek. Ekkortól készít impozáns festményeket, kezdetben non-figurálisokat. 1995 óta szinte lubickol abban az új világban, amit saját maga teremtett, ezekből a munkákból láthat a kedves látogató a Galérián. Műveit megértve érezni lehet a szabadságérzést, a művészi kreativitást. „Az ember csak azt tudja igazán átadni, ami a szívében lakozik” – idézet az alkotó hitvallásából.

Színvilágát tekintve valóban speciális alkalmazásra lehetünk figyelmesek. Egyfelől az energikusabb színhasználatú képekre, valamint a sejtelmes, ködös tónusú, úgymond finom-párás munkákra. Nem elsősorban csak a művek tematikája az igazi kapocs a festmények között, hanem inkább az alkotó olyannyira elragadó színhasználata, s az ebből sarjadó egyéni formanyelv. Ha eltűnődünk egy-egy mű előtt, a látvány lelkünkben különleges hangulatot éleszt. A festő abból merít ihletet, ami nap mint nap körbeveszi, megérinti őt, – legyen az jó vagy kevésbé jó. Kompozíciói határozottan különlegesek. Izgalmas kontraszt alakul ki az élesen ábrázolt, s az úgynevezett finomtónusú festményein.

A colordús művek nézése közben olyan érzése támad az embernek, mintha némelykor szürreális világot látna, pedig nem erről van szó, hanem az alkotó pillanatnyi lelkivilágáról, szemléletmódjáról, amit hűen tükröznek a festmények, melyek olykor romantikusak, modernek, de leginkább misztikusan realisták. Peter Fitoram festőművész felfelé ívelő művészi tevékenysége építkező profizmussal illethető. Szorgos életpálya áll mögötte. Örülhet a látogató lelke az értékkel bíró kollekció látványának.

„Számomra a szeretet a legfontosabb. Harminc éve annak, hogy megtértem Istenhez, s igyekszem az Ő útjain járni. Megtapasztaltam az Úr csodálatos szeretetét, amiből magam is szeretnék adni az embereknek.” – írja az alkotó művészi hitvallásában.

  • A kiállítás az Unio Gallery Galériáján, 2019. április 4-ig minden nap 10 órától 18 óráig látogatható. 1077 Budapest, VII. kerület, Dob utca 73. (Bejárat a Hársfa utca felől!)

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj