CIV MiniMoto – Kecskés Tamás izgatottan várja a hajrát

Kecskés Tamás számára hétvégén, az olaszországi Franciacortán ér véget a 2019-es CIV MiniMoto bajnokság. Hosszú és izgalmas szezont tudhat maga mögött a fiatal pilóta, akinek ez a szezon alaposan feladta a feladatot.

Tamásnak idén a MiniMoto újdonságain túl a CIV magas elvárásainak is meg kellett felelnie, de sikerrel vette az akadályokat. Versenyről versenyre gyorsult, és a legutóbbi egyhetes intenzív olaszországi edzőtáborban úgy néz ki, végre megtalálta a saját stílusát. Tehát a befektetett egész esztendős kemény munkának meglett a gyümölcse, és sikerült felnőni a feladathoz.

A szeptember elején rendezett edzőtáborban a flat track motorral megszerzett rutint állóképességet javító edzésekkel egészítették ki. A csapatfőnök szerint sokat fejlődött a versenyző, így nagyon bízik abban, hogy a felkészülés hatására a zárófordulón a szezonbeli legjobb eredményét produkálja majd a tini. A szakvezető ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy Tamáson ezúttal sincs eredménykényszer, most is legfőképp a precíz/pontos motorozást várják el tőle.

 

Reméljük, hogy az időjárás is kegyes lesz az utánpótlás kategória motorosaihoz, ugyanis az előrejelzés hatalmas viharokat jósol a versenyhétvége idejére.

Forrás: Háfra Zsolt / Tóth Krisztián Márk – RXP – Sic58 Magyarország

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*