Teljes felújításon esett át és már túl van első, Angliában végzett tesztjén a kétszeres Európa- és angol-bajnok OXXO Hungary Truck Racing Team versenykamionja. A Jázmin névre keresztelt jármű minden eddigi saját rekordját megdöntve gyorsabb, mint valaha, és dobogós esélyekkel készül a 2018-as Kamion Európa-bajnokságra. A sajtó és a nagyközönség először március 23-25 között találkozhat vele az Automobil és Tuning Show-n.
Gőzerővel készül a 2018-as szezonra az OXXO Hungary Truck Racing Team, mely idén ismét a sportág legmagasabb szintű versenysorozatán, a Kamion Európa-bajnokságon fog indulni. A cél nem kisebb, mint hogy harmadszor is megszerezzék az Európa-bajnoki címet. A kétszeres Európa- és angol-bajnok csapat versenykamionja, Jázmin komoly felkészítésen esett át, és már túl van az első teszten is.
– Jázmint télen teljesen felújítottuk, szinte minden alkatrészt kicseréltünk. Az idei első, amolyan funkcionális teszt volt, amelyen azt néztük meg, hogy a szinte alvázig lebontott, majd újjáépített kamion megfelelően működik-e. Fokozatos terhelés alatt teszteltünk két napig, és nemhogy tökéletesen működött minden, de Jázmin gyorsabb is volt a pembrey-i pályán, mint valaha eddig – mondta Ryan Smith, az OXXO Hungary Truck Racing Team pilótája.
A kamion az Angliában végzett teszt után a napokban Magyarországra érkezik, ahol először az Automobil és Tuning Show-n mutatkozik be a nagyközönség előtt. A csapat standja az AMTS egyik legrangosabb, “Magyarok a világ járműgyártásában” elnevezésű tematikus kiállításának tőszomszédságában, a Hungexpo G pavilonjában lesz.
– A további műszaki fejlesztések és a 2018-as, nemzeti színű fényezés éppen a show nyitó napjára készül el. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a standunkon! A versenykamionhoz ellátogató és névjegyüket elhelyező látogatók között egy jubileumi csapatpólót sorsolunk ki, amelyen az OXXO Hungary Truck Racing Team összes eddigi versenyjárműve rajta van – mondta Sárosi Brúnó csapatfőnök.
Piros-fehér-zöld kamionnal száguldoznak és 10 éve írják a magyar kamionsport sikertörténetét itthon és külföldön egyaránt. Hazánk egyetlen kamionversenyző csapata, az OXXO Hungary Truck Racing Team ott van a világ legjobbjai között: 2014-ben és 2015-ben Európa-bajnoki […]
– Élete első kamionversenyén azonnal győzött Molnár Bendegúz az OXXO pilótája!- Élete első kamionversenyén azonnal győzelemmel nyitott és elhozta a 10.000 dolláros fődíjat az OXXO Hungary Truck Racing Team pilótája, Molnár Bendegúz. Mindezt ráadásul […]
A héten Spanyolországban, Jerezben indul újra a Supersport-világbajnokság. A vb egyetlen magyar indulója, Sebestyén Peti és csapata, az OXXO Hungary Yamaha-Toth Team úgy döntött, a felkészülési időszak megkoronázásaként elindulnak az Alpok-Adria Pannónia-ringen rendezett első fordulóján. […]
Légy te az első hozzászóló