Nissan Juke TEKNA – Teszteltük

Juke

A Nissan Centrum jóvoltából járt látogatóban nálunk egy Juke. A Nissan 2010-ben bemutatott, semmivel sem összetéveszthető arcú mini crossovere merész húzásnak tűnt, de bejött. A szigorúra szabott hátsó utastér, az unalmassá avasodott békaarc, valamint a konkurens márkák dizájnereinek növekvő lelkesedése egyre inkább sürgette a modellfrissítést.

A Renault-Nissan-Mitsubishi CMF-B platformjára épül a már nem is olyan kicsi városi mindenes, pont mint a Clio, a Captur, és nemsokára a következő Sandero-Logan páros is. Alaposan átszabták a kasznit az elődmodellhez képest, a tengelytáv 10 centiméterrel nőtt, elöl és hátul is nyúlt egy picit a teste, szélességben is hárommal több. Kevésbé lejt a tető hátrafelé, a nagyobb lábtér mellé 10 centméterrel nagyobb fejtér jár.

A felszereltségből adódóan vezetéstámogató rendszerekkel is dugig volt a tesztautó. A Pro Pilot rendszerre a kormányon lévő kék gomb utal, és sok mindent tud: felismeri a gyalogosokat és kerékpárosokat, illetve szükség esetén vészfékez, van benne távolságtartó tempomat, sávelhagyás-jelző és -megelőző rendszer, hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer, és holttérfigyelés is. Igazából mindegyik jól működik, de nem ezek adták a legnagyobb pluszt, hanem a 360 fokos kamera. Ez nem csak tolatáskor, de szűkösebb helyeken is jól jön, ráadásul könnyű előhívni, hiszen van rá külön gomb.

A tizenkilences kerekek ugyan nem segítették elő a zökkenőmentes közlekedést, ellenben a viszonylag magas üléspozíció miatt kényelmesen be lehet látni az utat. Nem mintha attól kellene tartani, hogy megpadkázzuk az autót, ahhoz túl magasan van, és az érzékelők is adják a jelzéseket folyamatosan. Pályán nem kell félteni, a motor magasabb sebességnél sem veszti el az erejét, külön pozitívum, hogy nincs akkora menetzaj. Teszi a dolgát, különösebb gond, zaj és élmény nélkül.

Autópályán, autóúton és picit városban is járattuk, 7-8 liter között állt meg a fogyasztás. A gyári adatok szerint 6 litert kéne fogyasztania, ez teljesen reális, ha nem tesztvezetés a felhasználási mód. Százharmincas tempónál, hatosban 3000 alatt forog a motor, mint a régebbi dízelek ötösben. Van egy üzemmód választó kapcsoló a sebességváltó karja előtt. Sport, Standard és Eco módok közül lehet válogatni.

 

 

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj